2008.08.05.
Hajnal és a Karlsuher SC remekelt
sportklub.tv »
0
Hajnal volt a KSC motorja
A tavalyi idény meglepetéscsapata az akkor még Hajnal Tamást is soraiban tudó Karlsruher SC volt, amely az őszi remeklésének és a tavaszi gyengélkedésének köszönhetően a 11. helyen zárta a Bundesliga 2007-2008-as szezonját.

Az 1894. június 6-án alapított klub az elmúlt tíz évben megjárta a mennyet és a poklot is. Az együttes 1998-ban esett ki a Bundesligából, és a 2000/01-es idényben már a harmadik ligában szerepelt. Igaz, egy év kihagyás után visszatértek a másodosztályba, ahol még hat idényt töltöttek el. Majd következett a nagy ugrás, kilenc évvel a Bundesligából való kiesés után a klub újra az első osztályra készülhetett. Ennek szellemében a vezetőség igyekezett megerősíteni a gárdát, és szerződtette Hajnal Tamást, a Kaiserslauterntől.

Hajnal Tamás remeklésének is köszönhetően a gárda végül a 11. helyen fejezte be az elmúlt szezont, ami akár némi csalódottságra is okot adhatna, hiszen télen még UEFA-kupa indulást érő helyen állt az együttes. A magyar válogatott játékos szenzációs teljesítményére több élcsapat is felfigyelt, így nem csoda, hogy Hajnal mindössze egy szezont töltött a klubnál (ma már a Borussia Dortmund játékosa).

Edmund Becker vezetőedzőnek nincs könnyű dolga, hiszen a fentebb már említett Hajnalon kívül a csapatkapitány, Mario Eggimann is elhagyta az együttest, így két meghatározó játékosát is elveszítette a KSC.

- A csapatkapitány Mario Eggimannn és Hajnal Tamás távozott az együttestől. Mindkét játékos vezéregyénisége volt a csapatnak. A helyükre igazolt Antonio da Silva és Tim Sebastian képes lesz-e megfelelően pótolni a távozókat?

- Nagyon reméljük, de ez úgyis csak szezon közben derül ki. Tamás egy szuper futballista, szerzett nyolc gól és emellett rengeteg gólpasszt adott. Mario egy nagyon jó középhátvéd, aki szintén fontos gólokat szerzett. Kapitányként rettentően fog hiányozni. Technikailag Sebastian és da Silva is jó játékos, az első benyomások legalábbis nagyon pozitívak.

- Csapatkapitányként ki tudja helyettesíteni Mario Eggimannt?

- Talán Maik Franz, Christian Eichner vagy Markus Miller, ők képesek kezelni azt a felelőséget, ami a poszttal jár. Persze ott van még Michael Mutzel is, aki jó értelemben véve egy nagyon agresszív játékos. Négy futballistám van, akik betölthetik a csapatkapitányi szerepet. Talán még da Silva jöhet szóba, mint csapatkapitány.

- Összehasonlítható Antonio da Silva Hajnal Tamással?

- Vérmérsékleténél fogva da Silva lobbanékonyabb. De egy hasonló stílusú játékos. Nagyszerűen passzol és nagyon technikás. Arra számítunk, hogy a kapu előtt még veszélyesebbek leszünk majd vele.

- Tim Sebastian méltó utódja lesz Mario Eggimannn-nak?

- Tim Sebastian Rostockban megmutatta, hogy nagyon jó középső védő, ráadásul jobbhátvédként és a középpályán is bevethető. Neki hangosabban kell majd beszélnie és egy kicsit többet kell majd kiadnia magából. A védelem egyik oszlopa lesz.

Karlsruher SC: a meglepetéscsapat

A Karlsruher SC az első 17 mérkőzése alatt 28 pontot gyűjtött össze. Az utolsó 17 meccsükön viszont alig tudtak 15 pontot összehalászni, így a szezont a 11. helyen fejezték be.

Néhány érdekes tény:

A KSC volt az egyetlen olyan csapat, amely nem rúgott be tizenegyest. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem is volt lehetőségük erre az egész bajnokság alatt.

A KSC csupán hét gólt szerzett az első 45 percben, és csak egyetlen olyan alkalom volt, amikor az első 15 percben szereztek gólt. Ez a legrosszabb statisztika a Bundesligában.

Ha a szünet előtti gólokat nézzük, ebből a szempontból is a legrosszabb a csapat. Ha minden meccset az első félidő után zártak volna le, akkor a csapatnak 24 pontja lett volna a szezon végén és mindössze 7 lőtt gólja a kapott 28-al szemben.

KSC ért a legtöbbet labdához a középpályán, szám szerint 2331-szer.

A szezon játékosa: Hajnal Tamás

A magyar válogatott csak két bajnokit hagyott ki, emellett 32 találkozón kezdőként lépett pályára.

Hajnal Tamás és Sebastian Freis is nyolc gólt szerzett az elmúlt idényben, ennél többször senki sem volt eredményes a Karlsruher SC-ben.

Hajnal nyolc góljából hatott ősszel szerzett.

A magyar irányító kísérletezett a legtöbbet kapuralövéssel, és próbálkozásainak ötvenöt százaléka kapura is ment.

Hajnal 162 lövést készített elő, ennél több lövésnél csak négy Bundesliga játékos működött közre.

A magyar válogatott játékosa a Karlsruher góljainak negyvenöt százalékából tevékeny részt vállalt.

1
A Bielefeld otthon jobb
Az Arminia nyugalmasabb hajrára vágyik, mint az elmúlt szezonban.
A Bielefeld otthon jobb
Cottbus, a keleti bástya
Németország újraegyesítését követően a keleti csapatok szinte eltűntek az élvonalból.
Egy szebb kor Hajnalán?
A Dortmund nagy reményekkel vágott neki az előző szezonnak, de pocsék szereplést produkált a Bundesligában.
A biztos középcsapat
A Bochumra akár fogadni is lehetne: tíz év múlva 12. lesz.