2010.02.05.
Már nem Terry a kapitány
sportklub.tv »
0
Az angol válogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől John Terry-t, a Chelsea kiváló hátvédjét - a hírt a szövetség is megerősítette.

Pénteken találkozott egymással John Terry, az angol válogatott csapatkapitánya és Fabio Capello, a nemzeti csapat szövetségi kapitánya. A megbeszélés témája a játékos „magánélete” volt, amely az utóbbi napokban igencsak közkedvelt téma a brit bulvárlapok körében.

Mint ismert, a Chelsea klasszisa egykori csapattársának, Wayne Bridge-nek korábbi élettársával csalta meg a feleségét, és ezt nem nézik jó szemmel a szigetországba

A közvélemény két részre szakadt: van, aki szerint ez a botlás nem befolyásolhatja a játékos karrierjét, a másik tábor szerint az angol válogatott csapatkapitányának jó példát kell mutatnia, ezért meg kell fosztani csapatkapitányi tisztségétől, sőt még a világbajnoki részvételének a jogosságát is megkérdőjelezték.

Az angol szövetség nem akart dönteni az ügyben, így teljes mértékben Fabio Capello kezébe helyzete a döntést. Az olasz taktikus pedig a megbeszélés után úgy döntött, hogy megfosztja a hátvédet a karszalagtól.

- Hosszas mérlegelés után arra jutottam, hogy a legjobb döntést akkor hozom, ha John Terry-t megfosztom a csapatkapitányi tisztségétől – mondta Fabio Capello. – A válogatott kapitányaként John Terry mindig rendkívül pozitívan viselkedett. Ugyanakkor, szövetségi kapitányként más lehetőségeket is figyelembe kell vennem, így elsősorban azt kell néznem, mi a legjobb a nemzeti csapat számára.

A hírek szerint Steven Gerrard, Rio Ferdinand, Frank Lampard vagy Wayne Rooney lehet a Háromoroszlánosok új kapitánya.

1
Döntetlent játszottak Fülöpék
A Premier League 24. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén nem született gól.
Döntetlent játszottak Fülöpék
Fabregas hazatérhet
Cesc Fabregas az Arsenal mezét a Barcelonáéra cserélheti.
Ancelotti hajlandó szabadságot adni Terrynek
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti elmondta, továbbra is bízik csapatkapitányában.
Igazolhat a Chelsea
A Chelsea fellebbezése nem volt hiábavaló.