2010.02.08.
Crystal Palace - Aston Villa
Takács Márton »
0
FA-kupa-mérkőzés élőben a SportKlubon.

Elérkeztünk az FA-kupa 5. fordulójához, vasárnap is folytatódik a meccsdömping a SportKlubon. Az aznapi második élőben közvetített találkozó a Crystal Palace - Aston Villa összecsapás lesz.

A két együttes utóbbi tíz, egymás elleni mérkőzése mind a Premier League-ben volt. Mivel a Crystal Palace ingázik az osztályok között, és tartósan nem tudott megragadni az angol élvonalban, ritkán találkoztak a felek. A mérleg meglepő módon a Palace-nek kedvez, ők három győzelmet számlálnak, míg a Villa kettőt, a többi öt meccs döntetlen lett. Legutóbbi két randevújuk sem ma volt, 2004-ben 1-1-et játszottak egymással, míg 2005-ben a Crystal Palace 2-0-ra nyert.

A jelenleg a Championship 16. helyén álló Palace idén, január 2-án, a harmadik körben kapcsolódott be az FA-kupa küzdelmeibe. A vele egy osztályban szereplő Sheffield Wednesday ellen idegenben harcolta ki a továbbjutást (2-1).

Január 23-án, a negyedik körben a Premier League-ben szereplő Wolverhampton Wanderers vendége volt a csapat, a mérkőzés 2-2-vel zárult, vagyis fordított pályaválasztás mellett ismételhettek a felek.

Február 2-án volt az újrajátszás, ahol Butterfield mesterhármasával könnyedén győzött a Palace (3-1) és lépett tovább. Vagyis egy előzetesen esélyesebbnek vélt, magasabban rangsorolt ellenfelet búcsúztatott a londoni együttes.

Utóbbi öt mérkőzése közül hármat megnyert a gárda, sorrendben a Peterborough United (2-0), a már említett Wolves (3-1) és a hét végén a Scunthorpe United ellen idegenben (2-1). Egy döntetlen a Wolves ellen (2-2) és mindössze egy vereség, Newcastle United (0-2) áll a nevük mellett, nincs rossz formában tehát Király Gábor egykori csapata.

Következő ellenfelük, az Aston Villa is a harmadik körben játszott először az idei FA-kupában. A birminghamiek a Blackburnt ejtették ki 3-1-es győzelmükkel.

A negyedik fordulóban megszenvedtek Agbonlahorék, csak 3-2-re nyertek a harmadik ligás Brighton & Hove ellen. Érdekesség, hogy mindkét mérkőzésen eredményes volt Nathan Delfouneso.

A Villa is jó formában van, utóbbi öt meccse közül hármat megnyert. 6-4 (!) -re például a Blackburn elleni Ligakupa-elődöntőt, így bejutott a sorozat február 28-én rendezendő fináléjába, ahol a Manchester United lesz az ellenfele. Következett a már említett Brighton & Hove Albion elleni 3-2, majd az Arsenal elleni 0-0. A Fulhamet idegenben győzték le két góllal, majd legutóbb a Tottenham Hotspur otthonában győzelmet szalasztottak el (0-0) Milnerék.

Egyértelműen az Aston Villa a párharc esélyese, hiszen Martin O Neill együttese a Premier League élcsapatai közé tartozik, pillanatnyilag a hetedik helyen áll a bajnokságban, de mindössze három pont a hátránya a negyedik Liverpool mögött. A Crystal Palace a 24 csapatos Championship 16. helyén áll, négy pontra a kiesőzónától, de mindössze öt egységnyire a 10. pozíciótól. Nagyon sűrű ott a mezőny, a kemény küzdelemben szerzett tapasztalat jól jöhet a Villa ellen is...

Crystal Palace - Aston Villa mérkőzés az FA-kupa 5. fordulójában február 14-én vasárnap 16.30-tól élőben a SportKlubon.

1
Döntetlent játszottak Fülöpék
A Premier League 24. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén nem született gól.
Döntetlent játszottak Fülöpék
Leeds-Defoe 1-3
Jermaine Defoe mesterhármast szerzett a Leeds ellen az FA-kupában.
Manchester City - Stoke City
FA-kupa-mérkőzés élőben a SportKlubon.
Drogbára nem volt ellenszer
A londoni derbin a Chelsea 2-0-ra győzött az Arsenal ellen.