|
2010.03.19.
Defoe egy hónapra kidőlt
Legalább egy hónap kényszerpihenő vár a Tottenham Hotspur és az angol válogatott támadójára, Jermain Defoe-ra – ezt a Spurs menedzsere, Harry Redknapp jelentette be pénteken.
Az angol válogatott támadó térdsérüléssel bajlódik, és a menedzser szavai szerint néhány hétig biztosan nem állhat majd az együttesére rendelkezésére. Optimista becslések szerint a csatár körülbelül egy hónapot lesz kénytelen pihenni térdínsérülés miatt. Defoe kiesése nem jött jól a Spurs számára, hiszen már így is egy kisebb kórtermet meg lehetne tölteni a keret harcképtelenjeivel, a támadó mellett ugyanis Aaron Lennon, Tom Huddlestone, Ledley King, Jonathan Woodgate és David Bentley sincs bevethető állapotban. Az angol válogatott egyébként valamennyi sorozatot figyelembe véve eddig 23 gólt szerzett.
1
|
A Pool simán győzött a Pompey ellen
A Liverpool hazai pályán 4-1-re győzött a sereghajtó Portsmouth ellen. |





