2010.02.02.
Ütős gólokkal nyert a Volán
Faragó Tamás »
0
Furcsa gólokkal és egy kiadós bunyóval tarkított mérkőzésen győzött a SAPA Fehérvár AV19 az EBEL 50. fordulójában. A már biztos playoff-résztvevő fehérvári csapat az Acroni Jesenice együttesét győzte le 4-3-ra.

Fantasztikus mérkőzés volt, olyan, amelyre alighanem évek múltán is emlékezni fogunk. Volt minden, ami egy hamisítatlan hokimeccshez kell: gólok, remek megoldások, nagyszerű védések és egy óriási bunyó. De ne szaladjunk ennyire előre...

Jarmo Tolvanen szokásához híven ezúttal is megkeverte a sorok összetételét, ám ez cseppet sem zavarta meg a fehérvári játékosokat, akik az egész mérkőzésen alatt felszabadultan játszottak.

Úgyis mondhatnánk, hogy a „tétnélküliség" érződött, ám ez nem lenne igaz, mert az Alba Volán számára minden mérkőzés sorsdöntőnek számít, elvégre nem mindegy, hogy melyik csapattal csap majd össze a rájátszásban.

Volt idő ezen elmélkedni, ugyanis az első harmad első felében egy kivédekezett emberelőnyt, és egy Nathan Martz által elhibázott ziccert leszámítva nem sok minden történt a jégen. Aztán váratlanul vezetést szerzett a Volán: a 14. percben Sofron István nagyszerű passzát követően Kovács Csaba gólja némi szerencsével, de átvánszorgott a kapus lábai között.

Egy perccel később pedig már kettővel ment a magyar csapat, Palkovics Krisztián próbálkozása szintén némi szerencsével jutott túl a hálóőrön, ám ez senkit sem érdekelt abban a pillanatban, amikor örülni kellett. Sajnos az öröm nem lehetett felhőtlen, mert még az első húsz percben szépíteni tudott a Jesenice.

A második harmad közepén úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés sorsa, mivel az Alba már 4-1-re vezetett, de fehérvári parádé helyett, ekkor vált csak igazán izgalmassá a találkozó. A vendégek nem is viselték jól a hazaiak sziporkázását, Gasper Susanj például verekedést provokált Nagy Gergővel, bár ne tette volna, az ökölcsatát ugyanis a magyar kiválóság nyerte meg, igaz végül mindkettőjüket végleges kiállítással büntették.

A bokszmeccs okozta szünet sajnos jót tett a vendégeknek, akik Todd Elik és Rock Ticar góljaival feljöttek 4-3-ra, sőt az etap végén még egyenlítési esélye is volt a szlovéneknek, de Hetényi Zoltán bravúrral védett.

Az utolsó játékrészben ismét jól játszott a Volán, és a 54. percben Nathan Martz közvetlen közelről be is talált, ám a játékvezető magasbot miatt érvénytelenítette a találatot, szerencsére ez nem osztott, nem szorzott, a SAPA Fehérvár AV19 ugyanis megnyerte a találkozót.

Mestermérleg, Jarmo Tolvanen: - Az első harmadban jól játszottunk, ám a második harmadban látottakkal nem vagyok elégedett. Néhány buta hibával felhoztuk az ellenfelet. Aztán az utolsó húsz percben már okos játékkal rukkoltunk elő. Az ellenfél játéka igen lelkes volt, olyannyira, hogy sokszor talán túl lelkes is, nem egyszer szétesett a játékrendszerük, mindenki mozgott mindenfele. Ez ellen nem könnyű játszani, hiszen kiszámíthatatlanná teszi az ellenfelet. A mai meccsen láttam sok biztató momentumot, de számos negatívumot is, amelyből tanulnunk kell.

Kép: www.albavolanhockey.hu

EBEL, 50. FORDULÓ

SAPA FEHÉRVÁR AV19–ACRONI JESENICE 4–3 (2–1, 2–2, 0–0)

Székesfehérvár, 2800 néző. Vezette: Fussi, Ettlmayr, Zehenthofer (mindhárom osztrák)

FEHÉRVÁR: Hetényi Z. – Alén, Ackeström, PALKOVICS, FEKETE D., Mihály Á. – Andersson, Bornhammar, Vas J., Martz, Kovács Cs. – HORVÁTH A., TOKAJI, Sofron, Vas M., Ladányi – Benk, Nagy G., Kóger

JESENICE: Grumet-Morris – Kovacevic, Rebolj, Makrov, ELIK, Robins – Dück, Susanj, Terlikar, Hafner, HEBAR – Pretnar, Golubovszkij, Brus, Sabolic, Jeglic – Zupancic, Slivnik, Manfreda, Ticar, Remar

Gólok: 13:29: Kovács Cs. (Sofron, Fekete D., 1–0). 14:38: Palkovics (Fekete D., Horváth A., 2–0). 15:57: Hebar (Hafner, Terlikar, 2–1). 24:14: Mihály Á. (Palkovics, Ladányi – emberelőny, 3–1). 32:18: Vas J. (Kóger, Martz, 4–1). 34:20: Elik (Golubovszkij, Hebar, 4–2). 35:34: Ticar (Jeglic, Brus, 4–3)

Kiállítások: 17+10 perc fegyelmi (Sofron)+végleges fegyelmi (Nagy G.), ill. 15+végleges fegyelmi (Sabolic)+végleges kiállítás (Susanj)

További eredmények:

Graz–Villach 5–2 (2–1, 2–1, 1–0)

Klagenfurt–Zagreb 3–1 (2–0, 1–1, 0–0)

Ljubljana–Linz 1–2(1–0, 0–1, 0–1)

Salzburg–Vienna 1–2 (0–1, 1–0, 0–0, 0–1) – hosszabbítás után

1
Gödörben az Oilers
Zsinórban 11. mérkőzésén szenvedett vereséget az Edmonton Oilers az NHL alap...
Gödörben az Oilers
Irány a rájátszás!
A SAPA Fehérvár AV19 a hátralévő mérkőzések eredményeitől függetlenül bejutott a rájátszásba.
Hosszabbítás után nyert a Devils
Az NHL 114. játéknapján a New Jersey Devils kilencgólos, hosszabbításba nyúló találkozón győzte le a Toronto Maple Leafs együttesét. A Detroit Red Wings és Washington Capitals könnyedén nyert, míg az Anaheim Ducks büntetőkkel bizonyult jobbnak a Tampa Bay Lightning csapatánál.
Négygólos vereséget szenvedett a Volán
Az EBEL 49. fordulójában a SAPA Fehérvár AV19 4-0-ra kikapott az EHC Liwest Linz otthonában.