2010.07.28.
Szélig már nem a Brianconé
sportklub.tv »
0
Szélig Viktor (jobbra) hazatérhet
A jegkorong.blog.hu értesülései szerint Szélig Viktor már nem a Briancon játékosa.

- Szerda délelőtt a klub elnöke e-mailben értesített a csapat körüli helyzetről, tájékoztatott, hogy a brianconi jégkorongcsapat jövőre a francia negyedosztályban indul, és megköszönte az eddigi lelkes játékomat – tájékoztatta a hokis blogot a válogatott csapatkapitánya. A 34 éves dunaújvárosi hátvéd öt éven át játszott a Brianconban, részese volt a klub történetének legnagyobb sikerének, 2010-ben megnyerték a Francia Kupát. Szélig Viktornak több franciaországi ajánlata is van, ha egyik sem jön össze, a Dab.Doclerben folytatja pályafutását.

A remek hátvéd hozzátette, mindenkit sokkolt a hétfői esti fejlemény, hiszen akkor még úgy tudták, minden rendben van. - Az az érdekes, hogy mi, játékosok soha semmit nem éreztünk a problémából. Egyetlenegyszer nem fordult elő, hogy anyagi gond lett volna a csapat körül, nem volt olyan alkalom, hogy a fizetésünk akár csak egy napot is késsen. Az utóbbi időben hallottunk ezt-azt, de mindenki bízott benne, hogy túl leszünk a nehézségeken. Kedd reggelig így is tűnt. Most azonban minden összedőlt, amit a brianconi jégkorong-egyesület felépített, az amatőr bajnokságban kezdhetik újra az építkezést.

Egy kiváló jégkorongozóval lehet tehát gazdagabb az OB I, illetve a MOL Liga.

1
Még nem végleges a Volán kerete
Ocskay Gábor készséggel állt a sportklub.tv rendelkezésére.
Még nem végleges a Volán kerete
Épül a fehérvári Akadémia
Épül, szépül a székesfehérvári Akadémia kollégiumi szárnya.
Palkovics vízen készült a szezonra
A Magyar Jégkorongszövetség interjúját közöljük.