|
2010.03.08.
Könnyedén nyert a Vasas
A TEVA VasasPlaket 14-7-re győzött a Vodafone férfi vízilabda-bajnokság 18. fordulójában a Domino-Honvéd otthonában.
Újra megmérkőztek egymással Európa egyik legerősebb vízilabda bajnokságának csapatai a Vodafone OB 1-ben. A több olimpiai bajnokot felvonultató pontvadászat rövid szünet után folytatódott, hiszen a legjobb játékosok a hódmezővásárhelyi Volvo-kupán szerepeltek a magyar válogatott tagjaként, így szünetelt a bajnokság. A forduló legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzését a Kőér utcában rendezték, ahol az ötödik helyen álló Honvéd a második Vasast fogadta. Már a tabellán elfoglalt helyezésük alapján is izgalmas összecsapásra számíthattunk, de annak tükrében, hogy két euroligás csapat játszott egymással, még pikánsabbnak ígérkezett a találkozó. Kis Gábor révén a Vasas szerezte meg a vezetést, majd az ő passzából Decker lőtt óriási gólt. Az olimpiai bajnok továbbra is remekelt, a vendégek harmadik találatát is ő dobta, a negyediket pedig Vörös Viktor. Hosnyánszky ötgólosra növelte a bajnoki címvédő előnyét, a Honvédnál a fiatalok is szerepet kaptak. A negyedet Decker gólja zárta, (0-6). A második nyolc perc elején megszerezte első gólját a Honvéd: Katonást kiállították, az előnyt Bátori Bence használta ki. Varga Dénes ötmétesből volt eredményes, Gergely jó irányba vetődött, nem sokkal, de lemaradt. Labdát szerzett a Vasas, Hosnyánszky iszonyatos tempóját egyetlen védő sem bírta. Az olimpiai bajnok a kapuhoz érve simán értékesítette a ziccert. Már ekkor meglőtte őszi nyolc gólját a Vasas, a félidőben 8-1-re vezettek Földi László tanítványai. A harmadik negyed Varga Dénes fórból szerzett találatával indult, a Honvéd második gólját Gór-Nagy lőtte. Az ifjabbik Varga bővítette repertoárját, büntetőből és emberelőnyből már betalált, ezúttal akcióból volt eredményes. Létay ment ki a ketrecbe, a kiállított játékos már éppen jött vissza, amikor Székely Bulcsú belőtte a fórt. Kovács Róbert úszott meg és került ziccerbe, belőtte. A sérüléssel bajlódó Szívós Márton ekkor már nem játszott, inkább pihentette őt Vad Lajos, nehogy komolyabb legyen a baj. A hazaiak negyedik gólját közben egy időkérés után Borsós Endre lőtte, (4-11). Gór-Nagy ellen büntetőt ítéltek a záró játékrész elején. Ezúttal Hosnyánszky volt az ítélet-végrehajtó. A másik oldalon Jansik talált be egy hazai fór végén. Majd Marnitz lőtte el a védők kezei alatt laposan, utat találva a bal alsóban. Kovács úszott fel a labdával, passzolt kettőt oda-vissza Varga Danival, ő pedig átlőtte a védelmet. Gór-Nagy kipontozódott, a kiállítást még szinte be sem mondták a hangosbemondóban, amikor a körbejárt és középre adott labdát Ernyei Márk behúzta a fánál. Még egy fórt kapott a Honvéd, Vörös volt a kiállított játékos, Jansik Dávid szerezte a mérkőzés utolsó gólját, (7-14). A Vasas korán, már az első negyedben megnyerte a mérkőzést. A siker önbizalomnövelő lehet a hétvégi Euroliga-kiesés után. De az ő igazi csatájuk hétfőn lesz, az Eger ellen. Az őszi, egymás elleni meccsüket Gerendás György csapata nyerte (7-6), mégpedig a sérült Szécsi Zoltán nélkül, akit a fiatal Valics Bence remekül pótolt. Az Eger mestere most kellemes gondban lehet, kit állítson a kapuba hétfőn.... Március 15-én hétfőn a bajnokság szuperrangadóját, a TEVA-VasasPlaket-ZF Eger mérkőzést is élőben közvetíti a SportKlub. Vodafone Férfi OB I, 18. forduló Domino-Honvéd - TEVA-VasasPlaket 7-14 (0-6, 1-2, 3-3, 3-3) A bajnokság állása 1. TEVA-VasasPlaket 15 13 1 1 223–95 +128 40 2. ZF-Eger 14 12 1 1 160–100 +60 37 3. FTC Fisher Klíma 15 11 1 3 156–118 +38 34 4. Szeged Beton VE 14 9 2 3 147–101 +46 29 5. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 14 7 4 3 131–111 +20 25 6. DOMINO Honvéd 13 7 1 5 131–101 +30 22 7. UNIQA-UTE 14 3 1 10 90–149 –59 10 8. BVSC - Atlantis Casino 15 3 1 11 117–182 –65 10 9. PVSK 14 2 3 9 109–153 –44 9 10. Bodrogi Bau - Szentesi VK 15 2 1 12 98–186 –88 7 11. OSC 15 1 2 12 107–173 –66 5
1
|
Az USA is kipipálva
Kemény Dénes tanítványai 11-5-re nyertek a Volvo-kupán.
Kupagyőztes a Kemény-csapat
Kemény Dénes tanítványai szászázalékos mérleggel hódították el a trófeát.
Domino Honvéd-TEVA Vasas Plaket
Akár edzőt is buktathat a Honvéd vízilabda csapata a Vasas elleni rangadón. |





