|
2010.02.08.
Jerezben folytatódik a teszt
A Formula-1-es istállók szerdán Jerezben folytatják a felkészülést az évadra.
A múlt heti hét együtteshez három további résztvevő csatlakozik: a Red Bull Racing, a Force India és a Virgin Racing, vagyis összesen tíz csapat lép pályára. A közzétett beosztás szerint a csapatok egyes versenyzői két-két napot gyakorolhatnak majd. A 30 éves, világbajnoki címvédő pilóta először a múlt heti, valenciai háromnapos tesztprogram záró napján ülhetett az új MP4-25-be, ahol ülésgondjai miatt nem tudott túl jó köridőket menni. Ezen a héten azonban már két napot (szerda, csütörtök) tölthet teszteléssel a brit versenyző, mely idő alatt még inkább megismerkedhet új környezetével. Pénteken és szombaton aztán csapattársa, Lewis Hamilton ülhet a McLaren volánja mögé. A Ferrarinál a négynapos gyakorlást Fernando Alonso kezdi, aki szerdán és csütörtökön lép majd pályára, míg pénteken és szombaton Felipe Massa teljesít szolgálatot. A Williamsnél Nico Hülkenberg vezetheti először az autót, majd átadja a volánt Rubens Barrichellónak.
1
|
Valenciában tesztel a Williams
A Williams is megmutatta új autóját a rajongóknak.
Massa maradt az élen
Felipe Massa a valenciai tesztek második napján is megőrizte első helyét a Ferrari volánja mögött.
Irány a kenguruk földje
A SportKlub, jó szokásához híven, az Ausztrál Nagydíj minden lényeges moment...
Webber káosztól tart
Mark Webber szerint a Monacói Nagydíjon komoly problémát okozhat az újonc csapatok lassúsága.
Az idény végén kivonul a Bridgestone
A Bridgestone 2009 végén bejelentette, hogy a 2010-es szezon után kiszáll a sorozatból. |





