|
2010.03.12.
Ecclestone optimista az idei szezont illetően
A hétvégén veszi kezdetét a 61. Formula-1-es világbajnokság, amely idén 12 csapattal és 24 pilótával indul el világkörüli útjára. A sorozat mindenható ura, Bernie Ecclestone egy interjúban kifejtette, hogy optimista az idei szezont illetően. Az üzletember ugyanakkor azt is elmondta, hogy szerinte 2010-ben Sebastian Vettel lesz a világbajnok.
- Idén 12 csapat lesz ott a rajtrácson – az elmúlt évekhez képest ez jelentős változásnak mondható. Mit árul ez Önnek a Formula-1 erejéről? - Igen, ez valóban lenyűgöző szám. Ez is azt bizonyítja, hogy a Formula-1 egy jelentős márkanév, és az emberek még mindig hisznek a sorozat kereskedelmi életképességében, de a cégek is pontosan tudják, hogy globális reklámot jelent számukra, ha támogatják a sorozatot. Ez a legjobb felállás, amit el lehet képzelni, hiszen mindenki nyer az együttműködéssel. Ha ez nem így lenne, akkor senki sem fektetne pénzt a Formula-1-be. Hihetetlenül izgalmas szezon vár ránk, ezért úgy vélem, hogy a beruházások jobban meg fognak térülni, mint eddig bármikor. - Két rajthely is üresen marad. Miért van ez? A Stefan GP folyamatosan azt hangoztatta, hogy készek a rajtra, így könnyedén beugorhattak volna… - Természetesen. De sajnos nem láttunk rá módot, hogy az utolsó pillanatban rajtengedélyt adjunk a Stefan GP-nek. Meg ezt nehéz is lett volna kivitelezni, mivel egy másik csapat nyerte el az indulási jogot. Az amerikai istálló sokáig azt állította, hogy ott lesz Bahreinben, nincsenek problémái és minden rendben lesz. A pénzügyi és a szakmai nehézségeket látván én már korábban is mondtam, hogy nem bízom minden újonc indulásában. A véleményemért rengetek kritikát kaptam, de végül nekem lett igazam. - Három új csapat indul idén a sorozatban. Mindhárom újonc be tudja majd fejezni a szezont? - Remélem, hogy igen. - 2010-ben négy világbajnok is tagja a mezőnynek, de Ön szerint nem közülük kerül majd ki a bajnok. Miért gondolja így? - Mert már az elmúlt évben is Sebastian Vettelnek kellett volna megnyernie a bajnoki címet. De idén is versenyképesnek tűnik, a csapata és a kocsija is elég erős, ő is jó állapotban van, így remélem, hogy ebben az évben már nem hagy cserben engem!
1
|
A legfontosabb F1-es szabályváltozások
Cikkünk a 2010-es szezonra megváltozott szabályokba nyújt rövid betekintést.
Amit a Bahreini Nagydíjról tudni érdemes
A 61. Formula-1-es világbajnokság a hétvégén Bahreinben veszi kezdetét.
Vettelé az első edzés
Sebastian Vettel futotta a leggyorsabb köridőt a Magyar Nagydíj első szabade...
Kiss Pál Tamással a Hungaroringen
A HELL Racing Team Formula-Renault versenyzőjének pályabemutatója. |





