2010.03.13.
Vettel elégedett, Massa boldog
sportklub.tv »
0
Az első rajtkockából induló Sebastian Vettel győzni szeretne a vasárnapi futamon, míg Felipe Massa már annak is örül, hogy hosszú kihagyás után sikerült az élbolyban végeznie.

- Igazából nem tudtuk, hogy hol tartunk a többiekhez képest – mondta az időmérő után a vasárnapi futamot pole pozícióból kezdő Sebastian Vettel. - Pénteken a tervezettnél kevesebb kört tudtunk megtenni, de a szerelők éjjel rengeteget dolgoztak azért, hogy versenyképes legyen a kocsi. Elégedett vagyok, hiszen az első rajtkockából startolhatok, és ezért köszönettel tartozom a csapatnak. Azt nem tudom megmondani, hogy vasárnap izgalmas vagy unalmas verseny lesz-e. Remélem, hogy utóbbi, és mindenki marad a jelenlegi pozíciójában.

- Nagyszerűen érzem magam, jó érzés volt újra élesben a Ferrariban ülni – értékelt Felipe Massa. – A Red Bull és még néhány csapat nagyon erős, éppen emiatt nehéz versenyre számítok. Boldog vagyok, hiszen az élmezőnyben végeztem, és így holnap a futamgyőzelemért csatázhatok. Összességében nézve a kvalifikáción történteket, azt hiszem, elégedettek lehetünk a második és a harmadik hellyel.

- Boldogok és elégedettek lehetünk. Versenyképes az autó, ami végül is nem meglepő, hiszen a csapat november óta megszakítás nélkül dolgozik rajta. Egyelőre tökéletesnek mondható minden, de egy új szezon előtt, ráaádsul új szabályokkal lehetetlen megtippelni, hogyan végződik majd a verseny – mondta a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso.

1
A legfontosabb F1-es szabályváltozások
Cikkünk a 2010-es szezonra megváltozott szabályokba nyújt rövid betekintést.
Sutil nyerte azt első edzést
Adrian Sutil bizonyult a leggyorsabbnak a 2010-es esztendő első szabadedzésén, Bahreinben.
Rosbergé a második edzés
Nico Rosberg bizonyult a leggyorsabbnak a második szabadedzésen.