|
2010.03.20.
Irány a kenguruk földje
A szezonnyitó Bahreini Nagydíj a várakozásokkal ellentétben meglehetősen unalmasra sikeredett, de ez nem azt jelenti, hogy Melbourne-ben is hasonló mederben csordogálnak majd az események. A SportKlub pedig jó szokásához híven, az Ausztrál Nagydíj minden lényeges momentumát megmutatja Önöknek.
Erős túlzás lenne azt állítani, hogy a 2010-es esztendő első futama, a Bahreini Nagydíj lázba hozta volna a Formula-1 szerelmeseit. Ne szépítsük, az idény első versenye a várakozásoktól eltérően izgalommentesre sikeredett, ez pedig finoman szólva sem tett jót a sportág megítélésének. A verseny utána szaksajtó, a pilóták és a csapatvezetők is éles kritikákkal illeték az idén érvénybelépő szabályokat. A legtöbb vitát a verseny közbeni tankolás betiltása váltotta ki, ugyanis így az autók súlya drasztikusan megnőtt, ami a kerekek kopására gyakorol komoly hatást. Magyarán, hiába akarnak a versenyzők gyorsan menni, képtelenek rá, mert az üzemanyagszintre és a gumik kopására jobban oda kell figyelniük, mint egymás üldözésére. Sokan máris a regulák megváltoztatását követelik, de a Formula-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone ugyanakkor úgy véli, egy futam után nem szabad elhamarkodottan véleményt formálni az új szabályokról. - Nagyon sok embert nem hozott lázba ez a futam, ezt elismerem. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy nem egy verseny után kellene megítélni az új szabályokat, most még korai lenne egyértelmű ítéletet mondani. Várjunk még három futamot, és utána értékeljük a látottakat – nyilatkozta a sportvezető. Abban azonban mindenki egyetért, hogy Ausztráliában drasztikusan javulnia kell az izgalmi-faktornak ahhoz, hogy a rajongók nem veszítsék el az érdeklődésüket a sorozat iránt. Persze a csapatok és a pilóták elsősorban nem a kritikákkal vannak elfoglalva, hanem azzal, hogy minél jobban felkészüljenek az Ausztrál Nagydíjra, amely az első versenyből kiindulva valószínűleg nem emeli meg majd jelentősen a szurkolók pulzusszámát. Hogy az ne így legyen, azért rengeteget tehet a három év kihagyást követően idén visszatérő Michael Schumacher. A hétszeres világbajnok pályafutása során ugyanis négyszer diadalmaskodott a melbourne-i Albert Parkban, így nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a legenda úgy ismeri a pályát, mint a tenyerét. Persze, ugyanez elmondható a mezőny másik három világbajnokáról is: Jenson Button például tavaly végzett az élen Melbourne-ben, csapattársa, a 2008-as világbajnok, Lewis Hamilton egy évvel korábban nyert Ausztráliában, míg Fernando Alonso (Ferrari) 2006-ban, még a Renault színeiben ért célba elsőként az Albert Parkban. A felkészülést azért némileg beárnyékolja az a tény, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szabálytalannak minősítette Mercedes, a McLaren, a Renault és a Force India diffúzorát. A szövetség indoklása szerint az elemeken túl nagy volt az indítómotorok számára kialakított rés. Az FIA bejelentése szerint a négy csapatnak Ausztráliában már egy átépített diffúzort kell alkalmaznia. Hogy ez mennyire változtat az erőviszonyokon, az csak menetközben derül majd ki. Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése március 27-én, szombaton 21 óra 30 perctől kerül a SportKlub képernyőjére, míg a futam másnap, 18 óra 30 perctől lesz látható csatornánkon. Ha lemaradna a 2010-es szezon második versenyéről, vagy csak szeretné újra átélni az izgalmakat, akkor válassza a SportKlubot. A legutóbbi öt Ausztrál Nagydíj győztese: 2009. Jenson Button (Brawn) 2008. Lewis Hamilton (McLaren) 2007. Kimi Räikkönen (Ferrari) 2006. Fernando Alonso (Renault) 2005. Giancarlo Fisichella (Renault)
1
|
Domenicali segítene az újoncok felzárkózásában
Stefano Domenicali úgy véli, szükséges segíteni az újonc csapatoknak a felzá...
Alonso: Nyolcesélyes a bajnokság
Fernando Alonso úgy véli, nyolc versenyző pályázik reális eséllyel a bajnoki címre.
Az idény végén kivonul a Bridgestone
A Bridgestone 2009 végén bejelentette, hogy a 2010-es szezon után kiszáll a sorozatból.
Vettelé az első edzés
Sebastian Vettel futotta a leggyorsabb köridőt a Magyar Nagydíj első szabade...
Kiss Pál Tamással a Hungaroringen
A HELL Racing Team Formula-Renault versenyzőjének pályabemutatója. |





