- Takács úr, jó napot kívánok! – mondta be a telefonba az év szinte minden hétfőjén délután kettő körül dr. Szabó Zoltán, a SportKlub állandó szakértője. E sorok írója talán vízilabda-szakkommentátorunkkal beszélt a legtöbbet idén mobilon, és az ő nevét írta le a legtöbbször 2011-ben. A legtöbben gyűlölik a hét első napját, a cikk szerzője egy éve már kevésbé.

Tartalmas évet tudhatunk magunk mögött: több közös rovatot is indítottunk, elemeztük az OB I történéseit, felnőtt világbajnokságot, Universiadét és junior vb-t is értékeltünk a Vízitben és a Vízórában, Kemény Dénes válogatottjának tagjait jellemeztük a Ráúszásban. Ha eddig nem untuk meg egymás hangját, talán már ezután sem fogjuk. Mindezek ellenére Szabó Zoli nem biztos, hogy tudja, mennyit jelent ennek a bizonyos Takács úrnak a vele való közös munka, itt az ideje, hogy rájöjjön.

1994-et írtunk, amikor az Újpest vízilabdacsapata elképesztő magasságokba emelkedett. Magyar bajnok, BEK-győztes és európai Szuperkupa-első lett, Szabó Zolival a soraiban. Abban az UTE-ban Kovács István irányításával többek között Benedek Tibor, Dala Tamás, Vincze Balázs játszott, nagyon magas színvonalon. Az újpesti klub mindent megnyert, a címeken kívül rengeteg nézőt, szurkolót, köztük Takács urat is. E sorok írójával az a csapat szerettette meg a vízilabdát. Mindent elmond arról az együttesről, hogy az ismeretségi körből amúgy ferencvárosi érzelmű szurkolók is az újpesti vízilabdázóknak drukkoltak. Ma egyszerre felemelő és fájdalmas belegondolni, micsoda fenomenális hangulatú derbiket rendeztek a Komiban a ’90-es években, abszolút telt házzal, vagy 3500-as nézőszámmal – azóta se volt ott annyi ember -, tomboló szurkolók előtt, görögtűzzel (!).

A mai napig emlékezetes például az 1997-es LEN-kupa-döntő, melyet az Újpest egy másik magyar csapattal, a még nála is esélyesebb Ferencvárossal vívott. Előtte mentek el a lila-fehérektől a válogatottak, Benedek, Dala és Vincze. Gyakorlatilag a második vonal képviselte az Újpestet, feltörekvő tehetségekkel, például Kásás Tamással. Általános meglepetésre nyerte meg akkor a LEN-kupát az UTE, a döntőben legyőzve azt a FTC-t, amelyet mindenki esélyesebbnek tartott. Fodor Rajmund, Balogh Gábor, Hesz Máté, Nagy Sándor, Péter Imre, Matajsz Márk, Kiss Gergő játszott akkor a Fradiban, Pelle Balázs volt a kapus. Szabó Zoli góllal, gólpasszal járult hozzá csapata győzelméhez, de róla akkor még leginkább csak az maradt meg, hogy ott volt a neve előtt a „dr.” cím, és hogy Kemény Fecsó bácsi dicsérte őt a közvetítésben. Arról a fináléról inkább a siheder, 21 éves Kásás saját térfeléről lőtt bombagólja égette be magát sokak emlékezetébe.

Aztán a sportág elsőszámú szakírójának, Csurka Gergőnek az olimpiai bajnoki címeket szerző válogatottról szóló könyveiben láthattuk hősünk nevét felbukkanni itt-ott, míg nem egyszer csak megjelent a SportKlub Televízió vízilabda-közvetítéseiben mint szakkommentátor. Jéé! Én is a csatornánál dolgoztam, így még jobban örültem a viszontlátásnak. Majd több hónapra rá egyszer csak felhívtam Zolit, hogy szeretnék vele interjút készíteni, ha már. 30 percet kértem tőle, erre első találkozásunkkor laza másfél órát beszélgettünk. Életem egyik legtartalmasabb 90 perce volt. Beszélgetésünk írásos változata két külön részben jelent meg, harmadik és negyedik is lehetett volna, de az még a fiók (laptop) mélyén lapul. Volt ott szó mindenről, természetesen főleg vízilabdáról, de a kosárlabda, Drazen Petrovic, az NFL és a Barcelona futballcsapata is előkerült, hiszen Zoli óriási híve Messiéknek. Majd elkezdődött a fentebb vázolt közös munka.

Volt, hogy tőle tudtam meg fontos meccsek eredményeit, fordított eset is előfordult. Hívtuk egymást mérkőzések után este 11-kor, volt, hogy az ő telefonja ébresztett vasárnap reggel 9-kor egy friss Universiade-eredménnyel. Ötleteltünk, alkottunk, elemeztünk, értékeltünk, és sokat nevettünk, utóbbit főleg én. Együtt örültünk a sanghaji világbajnokság magyar érdekeltségű találkozói után, szomorkodtunk ugyanazért. Egymást túllicitálva szidtuk a fejét és józan eszét elveszítő José Mourinhót valamelyik El Clásicót követően, boldogok voltunk az NFL-szezon elindulásának hírére. Mindenféléről kikértem a véleményét, hiszen más sportágakban is otthonosan mozog, ahogy a szerkesztőségben szoktam mondani, Zolinak a honolului tekeéletről is lenne tíz jó mondata. Szivós Marci mondta róla, hogy egy "sport-polihisztorral állunk szemben".

Ez alatt a másfél évtized alatt a koszon kívül sok minden ragadt rám a vízilabdáról, de amikor találkoztam Zolival rájöttem, keveset tudok a pólóról. Azóta viszont gazdagabb lettem rengeteg anekdotával, történettel, meccselemzéssel, viccekkel, ez az igazi élményfürdő. Rosszat soha nem hallottam Zoliról, ha csak kiejtettem a nevét mondjuk a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergőnek, vagy nagy cimborájának, Szivós Marcinak, esetleg újságírókollégáknak, egy hatalmas mosoly és egy jó nagy zrika volt a reakció. Mindenki ismeri és elismeri őt a magyar vízilabdaéletben, legyen az illető szolnoki, honvédos, egri vagy Vasas-kötődésű, a szegediekről nem is beszélve. Kemény Dénes is rendkívül elismerően szólt róla egy élő adásunkban, a Nemzeti Sport is egyre többször kéri ki véleményét.

A bajnoki szezon előtt meghirdetett tippjátéka azóta is téma vízilabdás körökben. Zoli szeptemberben Szeged-Szolnok bajnoki döntőt jósolt, általános megrökönyödést keltve. Vincze Balázs együttese azóta veretlenül vezeti a Vodafone OB I tabelláját, Molnár Tamásék többek között legyőzték az Egert és a Vasast is, a Bajnokok Ligájában pedig idegenben múlták felül az Euroliga-címvédő Partizant és minden esélyük megvan a továbbjutásra. A Szolnok per pillanat negyedik a bajnokságban, az Európa-kupában pedig már a döntőért meccselhetnek Decker Attiláék. Az eredményjelző nem hazudik.

Eltelt tehát egy év, ezek után nincs más hátra, mint hogy hálás köszönetet mondjak neked, Zoli a közös munkáért, hasonló folytatásban reménykedve!

Ja, és hétfőnként továbbra is hívlak, rendben?