Ha egy közhellyel kezdhetnék, két helyen veszítettük el az elődöntőt: elöl és hátul. Az az igazság, hogy 12 lőtt góllal 4x8 percben kell meccset nyernie a magyar válogatottnak. Ezen a mérkőzésen pedig akár 20 gólt is lőhettünk volna.

A körülményekről elöljáróban annyit, objektív módon nem vagyunk hozzászokva, hogy kimondjuk: nekünk csaltak a játékvezetők, minket segítettek. Kódolva van belénk az ellenkezője, ami önbecsülést és dacot szokott belőlünk kiváltani. Ezt most az ellenfélnél láthattuk. Több ítéletet kaptunk, mint Montenegró, ami példátlan az utóbbi világversenyeket tekintve. Mellesleg nem volt indokolatlan, hiszen a montenegrói támadásoknál a centerezések azt jelentik, hogy Zlokovics, illetve másik centerük stílusa ordít a támadófaultok után. A második negyed ötödik percéig működött is a dolog, akkor fújták ellenük az első kontrát. Ugyanez van hátul, bitangkemény védekezés középen, amivel Steinmetz Ádám eredményesen vette fel a harcot, megoldotta, Hárai Balázs már kevésbé. Ráadásul szinte minden támadásukban megvan a kiállítás lehetősége, emberhátrányban is úgy védekeznek, hogy lehetne pluszkiállítást ítélni, ez most is megtörtént.

Nálunk Kiss Gergő kivételével a fóros megoldásaink sántítottak. Játékosainkhoz - elsősorban Hosnyánszkyhoz, Kásáshoz és Madarashoz - nem méltó lövések mentek kapura emberelőnyeinknél. A fánál ráadásul kétszer is hajszálon múlt a gólunk, Steinmetz és Varga Dénes zsenialitása kellett az eredményes befejezéshez. Kásásnak egyszer azért sikerült, de nem hozott annyit a dolog, mint amennyi benne volt. Sok lehetőséget elpazaroltunk. Montenegró pedig talán egy fórt hagyott ki a negyedik negyedig. Akciógólokat is szereztek, így lőttek nekünk 12 gólt, ami megengedhetetlenül sok. Az eddig minket jellemző rettenetesen pontos és elbizonytalanító védekezésből csak a pontosság és az elbizonytalanítás hiányzott. Sokat mond erről, hogy Kiss Gergő nyújtotta a legjobb blokkoló teljesítményt csapatunkból... Gergő sokadszorra remekelt az éppen legfontosabb meccsünkön, olyan, mint egy medve. Két olimpia között elnyújtott téli álmát alussza, majd felébredve, ha meglát öt karikát... Talán hullahopp órákra kéne járatni a közbülső években...

Úgy kezdődött a mérkőzés, hogy már az eleje némi okot adhatott a félelemre. Már a Hárai könyökéről, Baksa füléről kapuba pattanó labdánál felszisszenhettünk. A Szeged kapusának egyébként is kell az elején, hogy önbizalmat szerezzen. Ezt a védekezésünk most nem adta meg neki. Sok lövés ment be a blokk mögé, sokszor mondjuk, hogy egy magyar kapus a blokkokban sose bízzon. Bántó volt látni, hogy a balkezes nélkül játszó ellenfelet nem tudtuk arra kényszeríteni, hogy a rosszkéz oldalról, szélről lőjön. Mindössze kétszer sikerült onnan lőniük, egyszer Baksa védett, máskor meg a kapufa mentett. Be tudták fejezni a fórokat, köszönték szépen a lehetőséget, éltek vele. Bár azt hozzá kell tenni, hogy Janovics klasszis játékos. De mindenféleképpen többször kellett volna kikényszerítenünk, hogy rosszkéz szélről lőjenek.

Kemény Dénes sokszor elmondja, hogy több, öt-hat átlag fölötti teljesítmény is kell a csapatból az ilyen minőségi ellenfelek legyőzéséhez. Most csak Kiss Gergő és Steinmetz Ádám teljesített kiemelkedően, ez csak kettő. A többiek átlagos, vagy átlag alatti játékot nyújtottak önmagukhoz képest. A kapuscsere bejött. Baksa az Eb-n addig nyújtott teljesítménye alapján megérdemelte, hogy az övé legyen az elődöntő, ahol aztán átlagosan védett. Vagy blokk mögé kapott lövést, vagy kiszolgáltatott helyzetbe hozta a védelem, két-három lövést így is védhetett volna.

Bár a hosszabbítás második részében nem kaptunk fórt, az vesse az első követ a bírókra, aki nem objektíven nézte a meccset. A ráadásban úgy kell betenni a labdát centerbe, ahogy azt a montenegróiak tették, orrba kell lőni a centert! Ebben is sokat hibáztunk. Nem lett volna szabad hosszabbításba torkollnia a meccsnek. Pont annyi hiányzott elöl és hátul, amennyivel Montenegró megnyerte a meccset.

Tragédia nem történt. Tartom, hogy aki megnyeri ezt az Eb-t, az nem lesz olimpiai bajnok! Így, hogy nem leszünk ott a döntőben, még szívesebben mondom ezt. Ebben a társaságban benne van a jó eredmény, pénteken nem jött ki. Jó lenne, ha meglenne a harmadik hely, bár aki első akar lenni, azt nem lehet kárpótolni a bronzzal. De meg fogjuk nyerni a bronzmeccset a kellően megbántott önbecsülésünkkel. És úgy fognak hazatérni a játékosok, hogy még egyszer ilyen helyzet ne forduljon elő.

A döntőről annyit, hogy 1992-ben a barcelonai olimpián a spanyolok segítettek az olaszoknak a finálé előtti küzdelmekben, a döntőben viszont nem kapták vissza a kölcsönt, így Olaszország lett az olimpiai bajnok. Kiváncsian várom, hogy most a montenegróiaknak a hat közé jutásban segédkező szerbek visszakapják-e Zlokovicséktól, ami jár nekik. Gyanítom, hogy nem.

A játékosok mellett természetesen a drukkerekben is dacot szül a vereség, így most szépen elkezdek jobban készülni szurkolásból...